avagy gyilkosok az úton
Ma reggel nekifutottam egy motorral Pestre menésnek. Tudni kell, hogy a motoron úgymond nyári gumim van, mivel télen nem nagyon szándékoztam használni, és csak úgy lecserélni a gumit, hátha alapon azért nem olcsó mulatság. A kerék kb. akkora mint egy kocsikerék, viszont vékonyabb, ami azt jelenti, hogy kb. annyi tapadása van mint egy kocsinak, tehát hóban-fagyban, ami most van, kb. ugyanúgy csúszkálunk mindketten, max a kocsi nem dől el. Kb. 15 km után fordultam vissza. Településen belül még oké, hogy nincs feltakarítva a hó, de az országutakon sem sokkal jobb a helyzet. Ez azt jelenti, hogy 5-20 között lehet menni az előbbin, 50-60-nal az utóbbin. Úgy ítéltem, hogy nem igazán lenne frankó 3 óra alatt felérni, inkább hagytam.
Aki csak kocsit vezetett, az nem tudhatja milyen motorozni. Most áradozhatnék, milyen jó érzés, de most inkább arról beszélnék, hogy egy motoros az úton egyszerre 4-5 dologra kell hogy figyeljen, de a tél miatt a forgalomra és a menetfizikára még jobban kell figyelni. Pl. a hó alatt nem látszanak az úthibák, amikre ha le is vannak fagyva, és a motoros ráfut, akkor észnél kell lenni. Meg aztán a moci, ha a hátsó kerék megpörög, akkor elindul a hajó tatja, esetenként borulni is szeretne. Persze az ember ilyenkor majdnem letett bakanccsal közlekedik, de akkor meg lefagy a lába. Aztán jön az, hogy ha a motoros "csak" hússzal megy, mert félti az életét, akkor már rögtön útban van mindenkinek, mert ugyan a teherautó is döcög, de azt mégsem lehet ledudálni meg letolni az útról.
No de ami a döbbenet. Egy óra alatt én is sokat csúszkáltam, és sok kipörgő kerekű kocsit láttam. Motoron minden milliméter dőlést, csúszást érzek, de vezettem kocsit, tudom, hogy ott a megcsúszásról, a kerekek kipörgéséről szinte semmi infó nincs, ergo ha vki kanyarba belecsúszva, kipörgő kerekekkel megy 60-80-nal a havon-jégen, akkor semmi sem kelti benne azt a halálfélelmet, ami a motorosban már rengeteg szirénát és villogó piros lámpát beindít. Persze, megoldás a kipörgésgátló, a téli gumi, a hólánc... lenne. Részben mert az emberek azt hiszik, ABS-sel annyi a fékút, mint szárazon. Részben, mert téli gumit egy óra alatt alig láttam, hóláncot egyáltalán nem. Kicsit olyan ez, mint amikor vkinek futja egy Astrára, de egy párezer forintos headsetre vagy kihangosítóra már nem. Az autós abban a boldog tudatban megy, hogy ó, ez a sebesség biztonságos a havon is, miközben nem érzi, hogy a kocsija már régen csúszik, és csak a kanyarban derül ki, hogy hoppá.
Van vmi, amit az autósok nem tudnak. Persze, megtehetik, hogy hóban, jégen nagy gázzal indulnak, azzal a felkiáltással, hogy egyszer csak megkapaszkodnak a kerekek. Közben a surlódás miatt a kerekek alatt megolvad a hó, ami aztán rögtön visszafagy, miután a kocsi elgurult onnan. Így lesz az úton egy szép, tükörsima jégpáncél. Hogy miért mondom, hogy "az autósok"? Mert ha ilyen útviszonyok közt egy motoros nagy gázzal indul el, akkor úgy kicsúszik a hátsó kereke, hogy a gép megborul és vége a mesének.
Nomármost a tél miatt nem áll meg az élet. Gyalogosok, bicajosok ugyanúgy vannak mint eddig, meghát a vonatos sztrájk se javít a helyzeten. Szóval bőven van mire vigyázni a közúton, ami ugye úgy nem megy, hogy se gumicsere, se visszajelzés a kerékről, ergo a nagy kasztni úgy rója útját mint az a bizonyos malomkő a Toldiban, ki tudja hol áll meg, kit talál meg. Télen nincs a szokásosnál nagyobb páncél a gyalogosokon, bicajosokon, motorosokon, de az autósokon sem, szóval amit lehet tenni, az az, hogy ésszel vezet az ember, no meg ha már tél van, felteteti a téli gumikat legalább. Téli gumi nélkül minden autós egy potenciális gyilkos. Hogy kit öl meg, magát vagy másokat, hogy mikor és hol, az csupán véletlen kérdése. A motoron nem volt téli gumi, visszafordultam, pedig sajnos sok dolgom lett volna Pesten. Ha az autósok is ezt tennék, nem lenne ennyi baleset télen. Túl szép lenne? Vagy erőszakkal kell már megint betartatni egy ésszerű dolgot, és minden sarkon álljon egy rendőr?
A mentősök életeket mentenek, nap mint nap, néha munkájukon kívül, néha extrém helyzetben is, ez egy köztudott és közhelyes dolog. Ragozhatnám, hogy milyen nagyszerű ez az egész, pláne, ha gyerekek életét mentik, pláne, ha akkor is, amikor nem lenne kötelességük, pláne ha ez vmi különleges körülmények közt jön össze, de nem teszem, egy mentősnek valsz. ilyen az élete, neki így természetes. Múlt pénteken mégis meglepett, amikor két szolgálaton kívüli mentős saját motorra pattant és elrobogott életet menteni, amikor meghallották, hogy baj van és a riasztható rohamkocsi messzebb van, mint ők. Lehetnék gonosz, és mondhatnám, hogy egy igazi motoros minden alkalmat kihasznál, hogy kedvenc kétkerekűjére üljön, de itt nyilván nem erről van szó. Egyszerűen örülök, hogy a média felkapott egy olyan esetet is, amikor a motor nem kétkerekű gyilkolóeszköz, hanem egy életmentésben segítkező jármű. Aztán motoros haverok közt szinte mindenhol egyszerre indult be mindenkinek az agya, hogy miért nincsenek itthon motoros mentők, hiszen gyorsak, felszerelhetőek sok jóval és mind a pesti dugókban, mind országúton esetenként gyorsabbak és hatékonyabbak tudnának lenni, mint egy rohamkocsi. Persze nem mindig. Aztán ugyanazzal a lendülettel jött két ellenérv is, az egyik a motorok beszerzése, tehát a pénz, a másik pedig a mentősök kiképzése. Mégis, szerintem hosszútávon érdemes lenne elgondolkodni a dolgon. Egy mentősnek is, de minden jóérzésű embernek is valószínűleg fontos minden élet, ha ennek érdekében van mit tenni, akkor tenni kell.
Manapság nem sok fiatal emlékszik a névre sem. Nekem az első plátói szerelmem volt. Olyan nő volt, aki miután elérte, hogy az egész világot elbűvölte szépségével, hátra tudott lépni, hogy az életét a családjának szentelje, és "mellesleg" az UNICEF nagykövete legyen. Persze Hollywoodban régen is, most is naponta születtek filmcsillagok, ő mégis úgy tudott bájos, elbűvölő nő lenni, hogy nem volt szüksége nagy mellekre, vad sminkre, botrányokra, és hasonló külsőségekre. Nem ő öltötte magára az aktuális divatot, hanem ő lett maga a divat, nem véletlen, hogy Hubert de Givenchy-nak, a híres divattervezőnek is sokáig ihletője volt.
Egy kedves barátom hívta fel a figyelmem Ferber Katalinra, egy japánban élő, a világ egyik legrangosabb egyetemén japán gazdaságtörténelmet tanító professzorasszonyra, könyvére, illetve a Tilos Rádióban vele folytatott két beszélgetésre. Ha vkit érdekel japán, az ott élő emberek, életmódjuk, azoknak mind a könyv, mind a műsor kötelező. A beszélgetést hallgatva két dolog járt a fejemben, az egyik, hogy úristen, az a világ mennyire más, mint a miénk, hogy mennyire vonz és mennyire taszít mégis. A másik, hogy újabb színnel bővült annak a palettája, hogy vajon a jó öreg Európa, kis hazánkkal együtt miért küzd a túléléssel, és miért életképesebb a tőlünk keletre élő kisebb-nagyobb "tigrisek", azaz Korea, Vietnam, illetve Kína, Japán gazdasága, társadalma. Eddig is érdekelt japán, de azt hiszem, ezek után ideje utánajárnom pár dolognak. Gyuri, köszönöm a beszélgetéseket! 
